Váljék el a világosság és a sötétség és isten látá , hogy ez jó és lett este és reggel.

A harmadik napon hallottuk a szót mélység és magasság vizahangozzák azt „Legyen néktek egy szabadnapotok, hogy kipihenjétek a fáradalmakat ” És az emberek látták ,hogy a pihenés jó és a mi de nem élvének vele esti tivornyában fejezik ki magukat , régmúlt idők ősi hangjait elevenítve fel.

E nap története a következő.

Csipás szemmel fáradtan kellvén indulnák utunk mert hívának a harangok. A fogadó bejáratából hallani  léhetett a szorgosa kezek sercegését a munka alatt. Étkünket elfogyasztván megindultunk szállásunkra. Hol elmúlt napok jövésének menését fogalmaztuk meg (ekkora baromságot ritkán írok) Elvégezettet hírvivői feladatunk és egy új hírközlési módszer meghonosítására készültünk de túl közelrepültünk a naphoz és szárnyunk megolvadt.

Láttánk hogy a játék jó és szórakoztatásunkra kártyát ragadnák és egy bajnokságot rendezvén kiválasztottuk bajnokot ki a bajnokok bajnoka lett.

A pihenést követően halának egy hangot „A munka nemesít” e hangot elhessegeténk . Egy hírnök lép közénk és mondávala a   hírnök hogy a feladatokért plusz pont jár.

És a feladat kőtáblákra valának írva hogy megoldathassanak. A feladatok estebéd közben megoldatattak.

Majd hallánk a következő szót „ A városiból légyen por”  és a városi népek egy szempillantás alatt levetették városi létüket szükséges elemeit.

Lágy muzsika hangja töltötte be kicsiny táborunkat. Lassacskán mindenkinek felszakadt a hangja  és  lágy énekünkkel töltöttük be táborunk falait.

Karaoke

És végül könnyű álmot hozott az éj.

Tájegység

Palócföld a Kárpát-medence ökológiai térképén „az Északi-Kárpátok, és a Magyar-középhegység régióját, völgyeit, hegyeit, medencéit magába foglaló Felföld része. A központi Palóc táj, Nógrád vármegyében a Karancsalja vidéke, az Ipoly, a Rima, a Bán vize, a Sajó, az Eger patak és a völgyfő mögötti vízválasztó dombság." (R. Várkonyi Ágnes, 2002, 362.)

A Palócföld kiterjedésének megítélése terén a XIX. századtól kezdve nagy véleménykülönbségek követhetők nyomon: Jerney János, Reguly Antal és Horváth Péter néprajzkutatóként tevékenykedtek az 1800-as években. Szerintük Palócföld Nógrád, Heves, Borsod és Gömör megyéket érinti.

A palócokat a XIX. században Mikszáth Kálmán emelte be az irodalmi köztudatba.

A palócok eredete

Nógrád megyében, a Mezőföldön, Baranya és Torontál kisebb A 2002-ben megjelent Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyvében Paládi Kovács Attila: A palócok eredete, etnikai összetevői című publikációjában találkozunk a palóc népcsoport eredetére utaló eddigi kutatások összegzésével, amely alapján megállapítható, hogy erre vonatkozóan három lehetséges válasz valószínűsíthető:

A palócok a kabarok utódai. 

Az Anonymus által kunnak nevezett kabar vezérek többségének szállásterülete északon volt. A palócok ősei a honfoglalás idején a magyar törzsekkel együtt érkeztek és települtek meg a Kárpát-medencében. A Hont, Nógrád, Gömör-Kishont, Borsod, Bükk-vidéken, Hevesben a Tarna-Zagyva felső völgyszakaszainak első foglalói között viszont nem találjuk a kabar eredetű nemzetségeket. Ezzel szemben megtalálhatók a Bodrogközben, Csallóközben, Fejér körzeteiben.

A palóc nyelvjárás sajátosságai

A palóc nyelvjárás mutatja a legszembetűnőbb, sajátosságokat, a legkirívóbb eltéréseket a magyar tájnyelvek között.

A nyelvjárásra jellemző a rövid magánhangzók elterjedése a hosszúak rovására. Ez elsősorban az i használatában jelentkezik.

A palócság körében az a és á magánhangzók ejtésében a köznyelvi a a köznyelvi á-hoz közelít; a köznyelvi á pedig a köznyelvi a-hoz illetve az ó-hoz. Tehát az egyiket jóval nyíltabban, a másikat pedig sokkal zártabban ejti a palóc ember, mint ahogy a köznyelvet beszélő teszi. Az ajakkerekítés nélküli a-zás a középkorból örökölt hangállapot.

A palóc nyelvjárásban a változó tövű szavak e-je alanyi esetben is legtöbbször e: tehen, szeker, vereb, keves, nehez. A hosszú, nyílt e-nek é-vé válása a középkor vége táján ment végbe, de egyes palóc nyelvjárásokban mindmáig megmaradt. Előfordul ezen a vidéken az í-zés is: szegíny, ídes. Az é hang esetében előfordul, hogy egyszer a köznyelvinél nyíltabban, máskor pedig zártabban ejtik, ennek

következménye, hogy nem mindig tudják megkülönböztetni az e magánhangzót az é-től, s ez a helyesírásban mutatkozik is: kezetől, eppen, feketellett, tehen, level.

Az l hang esetében előfordul ennek kiesése-pld. vóna-vagy hasonulása az előtte álló mássalhangzóval: özöllött, talló, salló. A palóc nyelvjárás mai változatában kirívóbb sajátosságnak tűnik az l hang gyakori megkettőzése: gyüllés, allig, ellem. A rövidülés ritkább: tol a toll helyett, hulik a hullik helyett.

A palóc falvak beszédmódjában ma is általános jelenség a jésítés: gyisznó, gyinnye, Bangyi, szeretyi. De megtalálható ennek fordítottja is: hodne, hadja, hidje, fodassza.

A palóc gyakran hanyag a kiejtésben, elhagyja a szóvégi ragokat: fáé, házho, abbó. A nyelvjárás másik érdekes alaktani sajátossága, hogy kedveli a középső nyelvállású magánhangzókat a toldalékokban az alsó és felső nyelvállásúak rovására: kocsmábó, tanol, szépöl, alszonak, vonatokot, magukot, őköt, fejüköt.

A palóc beszédben az eszköz- és társhatározó val-, vel- ragja nem hajlamos a hasonulásra: lábval, Ferencvel, buszval, késvel.

Még napjainkban is megfigyelhető a főnévi igenév sajátosan palócos képzése: rínyi, futnyi, alunnyi.

A -t végű igék rövid múlt idejű alakját csak a palóc nyelv őrizte meg: kikötte, kifutta, megett, megitt mindent, megsütte. (Szabó Károly, 2000)

Palóc népi építészet

A népi építészeten belül több táji, etnikai vonás sűrűsödik a palóc lakóházakban, amely erős rokonságot mutat a szláv régió házaival. Palócföldön nem csupán az utcára néző homlokzat háromszögbe zárt részének, az oromzatnak az anyaga és díszítésmódja sajátságos, hanem a XIX. század második harmadától elterjedt kőoszlopos tornác, valamint a tüzelőberendezésnek az a típusa is, amely egy szögletes belső tüzelésű és kürtővel ellátott kemencéből, és néhány kémény nélküli füstelvezető szerkezetből állt. Ez utóbbit aztán később a búbos kemence váltotta fel. A parasztházakban általában lakószoba, pitvar és kamra volt megtalálható. Később a pitvarból az első- és a hátsó szobába lehetett jutni. Az első házat aztán tisztaszobává alakították. Az utcára néző „első szobába” a tiszta, megvetett ágyak, a fiókos szekrények kaptak helyet. Ide vezették a vendégeket, míg az egykori „komora” vagy „komra” második szobává alakult át, ahol a sarokasztalon és a sarokpadokon túlmenően két-három ágyat is elhelyeztek. Ez a helység volt a palócok legfőbb tartózkodási, étkezési és fekvőhelye. A mai ember számára meglepő, hogyan tudott ennyi ember egy fedél alatt élni, hiszen a palócok akkoriban több generációs nagycsaládokban éltek. Megjelent az udvarra nyíló kamra is, amit rendszerint egy fedél alatt álló istálló követett. Az udvar legnagyobb és gazdaságilag legfontosabb építménye a csűr és a pajta volt. A palóc bútorok jellegzetes darabjai az ülő-, vagy tároló alkalmatosságok (lóca, vizesszék, stb.). A rózsás, tornyos ágyak, a díszes faragott szekrények, vagy az ácsolt, festett ládák, a nagyfiókos, úgynevezett terpeszlábú asztalok ugyancsak a palóc lakásberendezés régi emlékei. A lakásokban a szentképek között gyakran előfordultak a párosával elhelyezett úgynevezett „cifratányérok”.

Palóc ételek

Egy táj táplálkozási képének alakulásánál számos tényező játszik szerepet: természeti feltételek, táji adottságok, állat- és növényvilág, termelés technikai foka, gazdálkodás módja.

A következőkben a nyersanyag, a belőle előállított étel, a készítés technikája, a használt ízesítők számbavételével tekintjük át a palóc konyha sajátosságait.

A palóc szellemi kultúra

A palóc kultúra sajátosságait jól mutatják a dalok, mesék, mondókák, balladák, köszöntő rigmusok, a karikázó táncok is.

A palóc népdalkincs rendkívül jelentős „szellemi termék", amely a nemzeti kultúra szerves részévé vált. Palóc területen már az 1920-as évek elejére 238 dallamot gyűjtöttek össze.

Ma a népdalkincsünk két típusát különböztetjük meg: az új típusú dallamokra énekelt közismert szövegeket variáló népdalokat és az úgynevezett régi stílusú dallamokat, szövegeket, amelyeket elsősorban a régi pásztorcsaládok, cselédek, summások leszármazottai ismernek, énekelnek. A palóc népdalkincsben a balladák színes változataival is találkozhatunk. A palóc területen a XVII. és részben a XVIII. században sajátos vallási gyakorlat alakult ki, az ún. „licenciátus vallásosság": A Palócföld vált az egyik legközpontibb területévé a „szentemberek" és- asszonyok működésének. A török hódoltsági területen a papi jelenlét hiányában még inkább kibontakozhatott az egyházi közvetítés nélküli közvetlen vallásos gyakorlat.

A palóc falvakban máig élő, eleven vallásosságot találunk. A Palócföld zömmel katolikus palóc-barkó lakossága az északi népterületen központi helyet foglal el, keleten, észak-keleten a borsod-gömöri református népcsoporttal határos. A vallási felekezethez tartozás ezen a vidéken általában egybeesett a nemzetiséggel: a magyarok zöme katolikus, illetve kisebbrészt kálvinista, Gömörben akadnak evangélikusok is. A szlovákok többsége katolikus, kisebb részük evangélikus, Zemplénben kálvinista szórványai is vannak. A németek is katolikusok vagy kis részben evangélikusok.

Palóc viseletek

Ember:

Az 1850-es években a férfiak öltözékében a fehér posztóból előállított szűr általános viselet volt. A legény addig nem gondolhatott a lánykérésre, amíg szűrt nem tudott magának vásárolni. Esküvői ruhájuk fő ékességét a cifraszűr jelentette, amelyet ünnepek alkalmával idős korukig hordhattak. A fekete báránybőrből készült kucsma, a rövid derekú, piros-kék-zöld fonallal, keresztöltéssel kivarrt vászoning, a hosszú szűk gatya, valamint a bő szárú vászongatya mellett ködmönt is szívesen öltöttek magukra. Ez utóbbi ruhadarabot ugyanis kevesebb pénzből is el lehetett készíteni. Egy-két nagyobb gazda ruhatárából persze nem hiányozhatott a kerek bunda (suba) sem. Lábukra bocskort húztak, ünnepnapokon azonban a csizma dívott. Az 1890-es évekre a szekrények polcairól a magyar nadrágot, a cifra mellényt és a díszes kötényt fokozatosan kiszorította a bricsesznadrág és a városias formájú ing. Ekkorra Honton, Drégelypalánkon, Dejtáron, Ipolyszögön, Ludányhalásziban és Nógrádban a férfiak teljesen elhagyták korábbi viseletüket.

Asszony:

A palóc női ruházkodás a rövidszoknyás viseletek közé sorolható. Alsó- és felsőruháikat kendervászonból készítették, hétköznapokon pendelyt, kötényt és félinget (ingváll), ez utóbbi fölé nyakbavaló kendőt kötöttek, amelynek alapanyagát a kékfestő, klott, kasmír, élénk színű, rojtos szélű selyem képezte. A lányok haját „tyúkosba" fonták, az asszonyokét kontyba tekerték. A fejviselet - amelyet csipkével, szalaggal, gyönggyel, hímzéssel dekorált főkötő jelentett - talán Kazáron és annak környékén volt a legváltozatosabb. Ahogy idősödtek az asszonyok, úgy maradt el a selyemkendőjükről először a rojt. Majd mind a fejkendőnél, mind pedig a főkötőnél az élénk színeket fokozatosan a tompák váltották fel. A díszített változatokban a menyecskék az első gyerek megszületéséig ékeskedhettek, a középkorú asszonyoknak már nem illett vele büszkélkedni. 40-50 éves korban pedig már a dísztelen főkötőt is az egyszerűbb hátrakötő váltotta fel.

Ünnepeken a nagylányok 12-15 erősen kikeményített alsószoknyát vettek fel. Ahogy idősebb lett az asszony, úgy hordott kevesebb alsószoknyát.

 A legmutatósabb palóc öltözékek közé tartozik a hollókői, a kazári, az őrhalmi, a rimóci, a mátraaljai és a felsőtárkányi viselet.

Gazdálkodás

A Cserhát a Karancs a Mátra és a Bükk környékén meghatározó a földművelés és az állattartás. Az erdő közelsége mindkén megélhetési formát meghatározza. Egyes községekben a lakosság főleg erdei munkával foglalkozik pl.: fakitermeléssel, erdei gyümölcsök növények gyűjtögetésével foglalkoznak. Sok család élt meg faragásból. Főleg pásztorok, juhászok, kanászok. Botokat, ostornyeleket, baltákat ivócsanakokat készítettek. Foglalkoztak més hamu és salétrom főzés, a mészégetés. Régebben méhészettel is foglalkoztak. Persze itt is foglalkoztak halászattal. Az állattartást a makkoltatás jellemezte. A disznótartás hanyatlása elsősorban a z erdőterületek csökkenésével, majd a legeltetési jog szabájozásával magyarázható. Tenyésztettek még juhot és szarvasmarhát és lovakat is. A legsajátosabb a kenderfeldolgozás volt. A falu határában mindig volt egy kijelölt hej a falu határában a kendertermelés számára. A kenderből ruhákat fontak. A fonáshoz szervezödtek a fonóházak, amejek a XX. század harmincas, negyvenes éveiben is jelen voltak több településen.

E cikkben beszámolunk Nógrád megye történetéről számolunk be.

Közigazgatási egység volt az 1918 előtti Magyar Királyság északi részén. A történelmi Felvidék területéhez tartozott. Területe jelenleg Magyarország és Szlovákia között van felosztva. A vármegye területe nagyrészt hegység, az Ipoly és a Duna mentén találhatóak szűk völgyek. Hegységei a Kárpátok északi csoportjainak előhegységei. Fontos folyói a Duna, az Ipoly és a Zagyva. Északról Zólyom vármegye, keletről Gömör-Kishont és Heves vármegyék, délről Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, nyugatról pedig Hont vármegye határolta.

A vármegyét Szent István hozta létre, és egészen 1918-ig állt fenn. Ettől kezdve északi része Csehszlovákia területéhez tartozik, a Magyarországnál maradt déli részéből pedig a szintén csonk, vele szomszédos Hont vármegyével közösen létrehozták Nógrád-Hont vármegyét. Az I. bécsi döntés értelmében a volt Nógrád vármegye elszakított része rövid időre visszakerült Magyarországhoz, ám ez a II. világháború után érvénytelen lett, és Nógrád-Hont vármegye területe újra csökkent. 1950-ben Nógrád-Hont vármegye nyugati, Hont részét Pest megye területéhez csatolták, maradék része pedig Nógrád megye lett. Az egykori vármegye északi, szlovákiai része 1996-tól a Besztercebányai régióhoz tartozik.

Történelmi Nógrád megye

Somoskőújfalu

Somoskőújfalu község Nógrád megyében a Salgótarjáni járásban. 1977 és 2006. október 1. között Salgótarján városrésze. volt.
Somoskőújfalu az Északi-középhegységben, azon belül is a Cserhát északkeleti vonulatában helyezkedik el. Salgótarjántól északra, a Karancs és a Medves közti völgyben fekszik. Északról Szlovákia illetve a szlovák Sátoros hegy határolja, délről pedig Salgótarján, Nógrád megye székhelye. A Karancs hármas tagoltságával dómszerűen emelkedik fölé környezetének, erdő borította csúcsa gyakran párába, felhőbe burkolózik, ezért hívják (Mikszáth Kálmán után) „Palóc Olimposz”-nak. A hegytetőn lévő Margit kápolnát IV. Béla, lánya Szent Margit közbenjárására építtette, amely ma is búcsújáró- és zarándokhely. A 729 m magasságban lévő kilátótoronyból gyönyörű kilátás nyílik a környező vidékre. A településen halad át a Hatvan–Salgótarján-Fülek vasútvonal és a 21-es főút. Vasút és közúti határátkelőhely Szlovákia felé. De közút vezet innen Salgóbányára is.

A HAZATÉRÉS NAPJA: A Nógrád megyei Somoskőt és Somoskőújfalut a trianoni diktátum Csehszlovákiához csatolta, majd a határ megállapítási bizottság javaslata alapján, a népszövetségi döntés alapján 1924. február 15-én visszacsatolták Magyarországhoz. A bizottságot az első világháború győztesei Brünnben, 1921. július 27-én az országhatárok ésszerű korrekciójára és véglegesítésére hozták létre. A testületet Carey angol ezredes vezette, a magyar érdekeket Tánczos Gábor altábornagy képviselte. Somoskőújfalut és Somoskőt, valamint a település határában lévő kőbányát és a nógrádi szénmező egy részét a trianoni szerződés kiigazításaként néhány lokálpatrióta, a területen birtokos Krepuska Géza és Lipthay B. Jenő, a Rimamurányi Vasmű vezérigazgatójának kitartó közbenjárására adták vissza Magyarországnak.1999-ben a Somosi Kultúráért Egyesület és a Somoskői Váralja Egyesület 1924. február 15-ét a hazatérés napjává nyilváníttatta a település önkormányzatával, ezt a napot azóta minden évben közösen megünnepelik.

Somoskői vár

A Somoskői vár a magyar–szlovák országhatárt jelző kerítés túloldalán, Somoskő település fölé magasodó vulkáni csúcson található, már szlovák. A várhegy sajátossága, hogy kettészeli az országhatár, ami az uniós csatlakozás óta szabadon átjárható. Mindig is sok érdeklődőt vonzottak a történelmi falak, a remek kilátás és az itteni bazaltömlés. A várat a tatárjárás után feltehetően az itt birtokos Karchich-nemzetség egyik tagja építhette az 526 méter magas hegyre. Az építéshez a környék jellegzetes anyagát, a vulkánkitörésekből származó sokszögletes bazaltoszlopok egy részét is felhasználták. A várnak két kerek tornya volt, a bejáratot a harmadik torony védte. Ma az egyik kerek torony rekonstruálva, a másik romjaiban látható. Somoskő északi oldalán van a bazaltzuhatag, ahol íves-oszlopos formában szilárdult meg a láva. Korai vármagját a vidéken birtokos Karchich-nemzetség emeltette a 13. század második felében. Az Árpád-házi uralkodók férfiágának kihalását követő anarchikus belháború idején a nemesi család kénytelen volt behódolni Csák Máté tartományúr előtt. A korabeli oklevelek szerint Anjou Károly serege 1320-ban foglalta vissza a Csák birodalomból Fülek és Sirok várait, ekkoriban kerülhetett királyi kézbe a somoskői várbirtok is. A győztes uralkodó kedvelt hívének, Szécsényi Tamás bárónak adományozta, kinek leszármazottai egészen a 15. század közepéig lakták épületeit. A török hódítás fenyegető vihara a következő évszázadban érte el Nógrád vármegyét, ekkor kerültek a közeli Salgó és Fülek végvárai a „pogány” seregek hatalmába. Somoskő helyőrsége majd két évtizedig kitartott a két ellenséges vár között. Az Oszmán Birodalom hadai végül 1576-ban rövidebb ostrom után elfoglalták, így egészen 1593 őszéig lengette a szél a török lófarkas zászlót tornyai felett. Ekkor helyőrsége a közeledő királyi sereg elől gyáván megfutamodott. A következő időszakban, jelentős mértékben átépítették védőműveit, például ekkoriban emelték a hatalmas ágyútornyait. Végső romlását az 1682-es Füleki ostrom idején, a környéken portyázó lovasok okozták, akik felgyújtották épületeit, s ezzel végképp elvesztette hadi fontosságát. További romlásának az 1970-es években megkezdett helyreállítási munkálatok vetettek véget, melyek – Szlovákia önálló állammá alakulása után – sajnálatos módon félbeszakadtak.

Kis csapatunk :

„Somoskő nem nagy vár, nem is nagy hegyen fekszik, de bámultam építését, mely gyönyörű öt-, hat-,   hétszögű kövekből van.” /Petőfi Sándor/

Ahogy társunk már részletezte ezen nap 1. felének fáradalmait, úgy mi is részletezzük e nap második felének megpróbáltatásait. Sajnálatosan hátrahagytuk a rokkantakat és félbolondokat kik ezt a remek túrától megfosztották magukat. Hadi sorba rendeződtünk és lassan megkezdtük a vár ostromát.(mint anno a törökök és annyian voltunk mint az "oroszok") Mint ahogy Hannibál  is átkelt (kb. kr. e. 216 környékén) az Alpokon,mi is átkeltünk egy lankás hegyen (ami nem az Alpok).

Egy szerpentines úton haladtunk tovább mely vetekedett egy mocsárral, haladásunkat megnehezítette a ránk ragadt sár és felszerelésünk súlya (nem mintha fényeznénk magunkat de mintha 2 kg tollat vittünk volna). Első megálló helyünknek egy nyúl totem előtti kis ugart választottuk, majd sorainkat rendeztük. Több km megtétele után megismételtük a műveletet egy mókus totem előtt. (Újból nekivágtunk a szerpentines útnak közben egy izzadság csepp lecsúszott az arcunkon és éreztük hogy ez egy kemény ment lesz). Szinte már vad törzsként hágtuk meg a hegyet mire végül elértük a várat és bevettük egy lövés nélkül mint Szulejmán Budát (1541). 

Salgó vára illetve sajgó , egy eléggé ,,lerombozó" hely, az idő vasfoga ezt a helyet is csúnyán megrágta de az élet keserű íze miatt inkább kiköpte és megkaptuk e vár romját. . Negatívumnak mondanám, hogy ablakok nem voltak ámbár falak se nagyon, talán ezért az ablakhiány. Megtudtunk pár érdekességet a várról és a hozzá kapcsolódó történetekből Pl: 1825-ben állították állítólag Petőfi látogatásának emlékére a kopjafákat(egy kis érdekesség: tudtátok hogy például Petőfi maradványait Barguzinban [Szibériában]Petrovics Alexander néven temették el). Utunkat egy szörnyű hej felé vettük, már éreztük a máglya tüzét Boszorkánykő felé haladva. Boszorkánykő eleget tett a nevének, mivel boszorkányosan nehéz volt a feljutás. A távolban látszódott egy Salagkúp. 

A felhők közt átszűrődő napsugarak gyönyörűen megcsillantak a porszemcséken, mely kirajzolta a fény útját.A hazafelé út mint mindig sokkal rövidebb volt, mint az odafelé út.

A nap sportos részét az én szemszögömből fogom bemutatni mivel itt más csapatokba kellet verődni és csak én maradtam teljesen végig a szokásos csapatból.

 A harmadik nap igen jónak ígérkezett. Ugyanis elérkezett a sportolós nap. (Na nem mintha eddig nem erőltettük volna meg magunkat a túrákon. Én nagyon örültem ennek a kis sportolós napnak hiszen én szeretek sportolni. Igaz bevolt kötve a bal térdem de nem érdekelt annyira.

A lájtos kis reggeli után elindultunk minden féle jó dologgal: foci labda, röplabda, pinpong ütők és labda, kötél, és a tesi tanár kezében lévő baseball ütővel.

Nem messze a fogadótól volt egy foci pálya, oda mentünk ki. Nagy sajnálatomra nem volt sem pinpong asztal se röplabda pálya.

Az első momentum a sorverseny volt. Itt 3 csapatnak kellett alkotni. Ez a 3 csapat eltérő volt az eddig csapatoktól. Először a tanár úr kijelölt 3 csapatkapitányt. Az egyik én voltam. Az általam vélt legjobb embereket választottam ki.

A sorverseny igen szorosnak bizonyult. Mindössze 4 szám volt: sima futás; hátrafele futás oda, vissza sima futás; szökdelés oda, vissza futás, és ugráló kötél. Szépen teljesített a csapat, második helyet szereztük meg a sorversenyeknél.

Azonban a kötélhúzás már nem volt annyira fényes dolog. Egyet sem tudtunk megnyerni. Mondjuk itt már volt pár sérülés ami tegnapi folyamán történt és most újra előjött.

A nap véres küzdelme következett: a rögbi. Amelyik csapat nem játszott annak egy erobik kis videót kellett csinálni amíg a másik két csapat szét tépte egymást. Mi voltunk azok akik a videó készítéssel kezdtek. Azután jött a meccs. A meccsen igen kemény volt a hangulat. Foggal körömmel küzdöttünk egymással. 2-0-ra vezetett az ellenfél, 2,5 perc volt hátra. És innen felhoztuk nagy nehezen 2:2-re

(Teknős alakzat kézjele)

A második meccsre már nem igen tartalékoltam energiát. Szinte mindenki elfáradt már. Ráadásul még nem is állt fel a teljes csapat. Csúnya vereséget szenvedtünk. Nem is publikálom az eredményt. Annyit még elárulok nem sikerült gólt szerezni.

Ezután vége lett a csapatok közötti versengésnek. De jó dolgoknak még korán sem volt vége. Egy epikus baseball párbaj következett. Több mint a fél társaság visszament a fogadóba. Az ott maradt diákokból két csapatott állítottunk össze. Pár ember nem nagyon értette a játékot de mindenkinek bele kellett jönni a játékba. Én és a csapat kapó ként kezdtünk. 

3 bázis volt, ahol felállt egy-egy kapó. Én a bázisok között álltam. 10 pontig játszottunk. Bénázgattunk össze meg vissza, de nem csak a labda kergetése volt a gond hanem hogy melyik bázis fele dobjuk, de belejöttünk a játékba.  Kapóként 10:8-ra megnyertük az első mecset. Rajtunk volt a sor. Most mi ütögettünk. Az én első ütésemet elkapták a levegőbe, szóval kiestem. Az én második ütésem már egy jó eltalált ütés volt, majd két ütés múlva pontot is szereztem. A harmadik próbálkozásnál 8:7 volt az állás a javunkra. Sajnos össze szettem 3 ütő hibát így kiestem és a második meccsen többet már nem került rám a sor. Szerencsétlenségünkre a végén megfordították a meccset és 10:9-re megnyerték. Így az állás győzelmek terén 1:1 volt. Megszavaztunk egy 5 pontos mindent eldöntő, diszkvalifikáció nélküli, utolsó emberig tartó meccset.

Sorsolással eldőlt hogy mi leszünk a kapók. Sikeresen elkapdostuk a labdákat, meg még az ellenfél is hibázott. Ez vezetett minket a 4:0-sá előnyhöz, de ezután következett a nagy dráma. Szépen elkezdtek feljönni mint a talaj víz, és felhozták 4:4-re. A második és a harmadik bázison voltak már.  Az egyetlen biztos esély az volt ha elkapjuk a levegőbe a labdát, mert akkor egyből kiesik az aki ütötte a labdát és nyerünk. Elütötték az utolsó labdát azon a meccse…. repült a labda… repült a labda, kitudja hol áll meg, ki tudja hol áll meg és kit hogyan talál el. Felém szállt a labda, pont jó szögben. A magasból egyenesen felém esett a labda. Kinyújtottam a kezemet és én **** **** *****... ki pattant a labda a kezemből. Még meg próbáltuk kiejteni a befutó embert de már nem sikerült.

Szomorú voltam, a térdem majdnem teljesen feladta, de én élveztem és egy élmény volt.

Reggel indultunk Budapestről a Keleti Pályaudvarról. Hosszas vonatozásnak néztünk elébe. Jó... igazából nem volt hosszú, csak annak tűnt nekem. Szerintem az időjárás volt az oka. Felhős volt nagyon az ég, de szerencsére nem esett és hideg se volt. Az második vonaton, amin utaztunk, olyan volt mint egy szauna: 100 fok oxigén nélkül.

Szóval úgy dél körül megérkeztünk a Somosi Fogadóba. Szép konfórtos kis fogadó. A fogadó egyik legjobb szobáját foglaltuk el. Valakinek még fürdőszoba sem jutott, de nekünk még hajszárító is volt a fürdőnkbe. Éppen ki akartuk pihenni az utazás fáradalmait, ám kiderült hogy a napunk hosszabb lesz mint gondoltuk.

Elindultunk Somoskő vár irányába. Azonban ez nem volt olyan egyszerű út. Az út a vár irányába többnyire nem volt olyan megerőltető, és szépen látszott a táj. Tisztán lehetett látni a szomszédos várat is. ( A legenda szerint a két vár olyan közel volt egymáshoz hogy át tudtak lőni a katonák az egyikről a másik várra) Az úton haladva csatlakozott hozzánk egy négy lábú útitárs. Ez a kedves kis kutya nagyon mozgékony volt. Olyan mozgékony hogy alig bírtuk megörökíteni. Kedvessége ellenére néhány csoport társ nem kedvelte vagy félt tőle.

Az első pont ahol meg álltunk az egy alagút volt. Egy régi 150 méter hosszú 6 méter magas 6 méter széles vasúti alagút. Itt már egy kis ideig nem láttuk a kutyát, ám meglepetésünkre elő ugrott a domboldalról és leszánkázott a lábunk elé. Ennél az alagútnál kaptunk egy furcsa feladatot, még pedig azt hogy meg kellet mérni az alagút térfogatát. Majd ezt követően tovább haladtunk a vár felé.

Nem sokkal az alagút után egy kis tisztásra értünk. Itt egy picit megpihentünk. E tisztás mellet volt egy kis tó. Itt az volt a feladat hogy megmérjük  a víz pH-ját, hőmérsékletét, és a vezető képességét. 

Hosszabb sétálás után megérkeztünk a vár lábához. Itt volt egy aradi vértanúk emlékszobor és Petőfi kunyhó és egy harang. Itt halhattunk érdekes történeteket a várról.  

Majd ezután felmentünk a várba ahol különböző feladatokat kaptunk. Majd, miután eltöltöttünk egy kis időt, ki mentünk a vár túlsó részére ahol megtekinthettük a kőzuhatagot ami egy ritka jelenség.

Mikor ezen túl voltunk már mindenki fáradt volt. Kezdett már sötétedni mikor elindultunk vissza a fogadóba. Már sötétben értünk vissza a fogadóba. Rövid lepakolás után a vacsora következett. Vacsora után mindenki pihenhette és szórakozhatott. De ekkor még nem gondoltuk hogy a holnapi nap a fél csoportot ki fogja ütni....

Az első nap hajnalig dolgoztunk a projekteken amikre vállalkozunk. Tudtuk hogy másnap hajnalban 8:00-kor reggeli, szóval úgy 7:30 körül fel kellet kelnünk. Szombaton ez a művelet felért az öngyilkossággal.

Ránk virradt a második nap. Nehezen kivánszorogtunk az ágyból. Mire elkészültünk már egyből mehetünk reggelizni. Reggeli után volt egy kis időnk az indulásig. 9:00 kor elindultunk. Az uticél a Karancs kilátó volt ám sok megállóhelyünk volt.

9:00-kor elindultunk busszal Salgótarjánba. Itt megálltunk a Bányászmúzeumba. Itt meg ismerkedhettünk a bányászok kemény sorsú mindennapi életével. Olyan érdekes információkat tudhatunk meg pl: hogy 14 éves kortól már bányásztak a gyerekek. A legérdekesebb dolog hogy lemehettünk a bányába. Itt megmutatták hogy és milyen körülmények között dolgoztak a bányászok. Természetesen itt is kaptunk csomó feladatot.

Ezt követően csomó lépcső állt köztünk és a következő fontos helysín között. Ez a hely a Kálvária volt.

Innen hosszú kutyagolás következett a kilátóig. Nagyon hosszú.

Az eleje még nem volt vészes. Nagyából egy alig emelkedő szerpentinen mentünk a kilátó felé. Jobb kéz fele a hegy, balkéz fele a völgy volt. Itt is már le-le maradt a csoport vége. Ahogy követtük a sárga turista jelzést egy patakot láttunk meg. Varázseszközeinkkel egy szempillantás alatt megállapítottuk ,hogy a víz  hőmérséklete 11,7 C^o  8.69  PH-birkája enyhén lúgos  volt. Ekkor a szél hirtelen haragossá változott csípte az arcunkat mint a nagymama névnapunk alkalmából.  Egy szempillantás alatt elővarázsoltuk másik eszközünket és megállapítottuk hogy ez a vad fuvallat csupán egy 1.9 km/h. 

Már úgy délután 3 óra volt de még a neheze még csak most kezdődött. Innentől úgy hullottak a diákok mint a legyek.

Egy v alakú völgybe sétáltunk. A nap legnehezebb feladata az volt hogy a jobb oldali hegyre fel kellett menni. Szinte egyenesen kellet felmenni ami mindenki számára nagy kihívás volt. Itt több részre szakadt a csapat, ugyanis nem mindenki bírta a tempót. E megpróbáltatás után még egy pár kisebb emelkedők következtek. De ez a hegyoldalon mászkálás kifárasztott mindenkit.

Az emelkedők után végre odaértünk a kilátóhoz. A bátrak akik nem féltek, vagy azok akiknek még nem tört le vagy szakadt le a lábba, felmentek. Csoda szép kilátás nyílt a környékre. Majd miután mindenki kigyönyörködte magát, elkezdtünk vissza bicegni a fogadóba.

A kilátó lábától egyenes irányba lementünk egy útig. Térkép segítségével meg néztük hogy melyik turista út vezet vissza a faluba. Mikor ez meg volt a gyorsabbak, akik közül én és további két csapattársam is köztük volt, előretörtünk és meg sem álltunk a falu határáig. Onnan meg már sima ügy volt a visszajutás.

Egy ilyen kis túra után jól esett a vacsora. Vacsora pedig után a csapat minden tagja éjfélig dolgozott.

Jól esett beesni az ágyba és aludni egy jót.